II. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Verseny

Szent István Ház, London, 2018. április 21.

Az Angliai Magyar Versmondók Egyesülete 2018. április 21-én a londoni Szent István Házban rendezte meg a II. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyt. A 32 nevezőből összesen 30 versenyző mérettette meg magát a jeles napon, és szállt versenybe az értékes díjakért, nyereményekért.

A rendezvényt Verbászi Beáta, Radnóti-díjas előadóművész, egyben a zsűri elnöke nyitotta meg, és köszöntötte az egybegyűleteket. Elondta, hogy a versmondásnak és ezátal a nyelv életben tartásának és ápolásának különös jelentősége van a diaszpórában élő magyarok körében, valamint hozzáttte, hogy a versmondást népszerűsíteni kell a fiatalok körében, hiszen eltűnő félben van a mainsztream kommunikációból. Beáta megjegyezte: külön öröm, hogy egyre több angliai iskola csatlakozik a versmondó mozgalomhoz, és a pedagógusok, valamint a szülők kiemelt szerepet kapnak a gyermekek motivációjában, felkészítésében. A cél helyi versmondó egyesületek kialakítása, ahol folyamatosan foglalkozásokat, műhelyeket tartanak, és felkészítik a szereplőket az iskolai versenyekre, kultúrális eseményeken való fellépésekre és országos megmérettetésekre.

A versenyprogram elhangzását követően színpadra lépett a zsűri másik két tagja, Varga Tamás, színművész, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) munkatársa, valamint a tavalyi angliai József Attila –díjas dr. Horváth János Sándor. A verseny két körben zajlott: először a gyermek és ifjúsági kategória versenyzői léptek színpadra, majd egy kávé- és sütiszünet után a felnőtt kategória produkciói következtek. Az ebédszünet ideje alatt ínycsiklandozó magyaros ételeket szolgáltak fel a résztvevőknek, majd a zsűri viszavonult a produkciók értékelésére. Gálaműsoruk keretében felvételről megtekintetették a 2018-as Versünnep legeredményesebb előadóinak szereplését, mintegy motivációként és útmutatásként a jelenlevő amatőr versmondók számára, demonstrálva a módszert, ahogyan az anyaországi előadóművészek és hivatásos színészek eszköztárukat használják versmondás közben.

A Gálaműsort a zsűri rövid értékelése követte, méltatva versenyzők felkészültségét és dedikáltságát. Összegzésükben elhangzott, hogy a produkciók színvonala megállná a helyét bármely anyaországi verseny mezőnyében is. A zsűri értékelését a díjazottak bejelentése és a szponzorok által felajánlott díjak kiosztása követte.

Díjazottak

Angliai József Attila-díj (Olexa József festőművész rézkarc alkotása)
Antalóczy Orsolya

Közönségdíj (Cafe Frei ajándékcsomag)
Antalóczy Orsolya

GYERMEK KATEGÓRIA
1. Morris Emília
2. Magyar Bálint
3. Posta György

Különdíj
Arany-Tóth Róza
Balogh Bulcsú
Koch Veronika
Koch Viktor
Kovács Boróka
Kovács Kamilla
Melis Dóra
Oklevél
Morris Helen
Paládi-Kovács Emese

 

IFJÚSÁGI KATEGÓRIA
1. Magyar Bianka
2. Székely Erik Attila
3. Szabó Lilla

FELNŐTT KATEGÓRIA
1. Antalóczy Orsolya
2. Grossmann Péter
3. Korpos Attila

Különdíj
Csatlós Cristina
Dankó Hajnalka
Farkas Tímea
Fentor Zsuzsanna
Henter Anna
Kohán Zsuzsa
Nagy Edit
Pap László
Rutonic Róbert
So Alexandra
Oklevél
Berta Endre
Muskó Kata

Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk!

Program

Zsűritagok

Verbászi Betty Vajdaságban született és itt kezdett el versenyszerűen foglalkozni a vers- és prózamondással középiskolai magyartanára, Vass Borsodi Borbála tanítványaként. Számos nemzetközi szintű szavalóversenyen vett részt a Vajdasági Magyar Versmondó Egyesületet képviselve, és olyan versenyekről tért haza nyertesként, mint a Kosztolányi Dezső Vers- és Prózamondó Verseny vagy az erdőkertesi Anyám Fekete Rózsa Vers- és Prózamondó Találkozó. Ezáltal meghívást kapott a Radnóti Miklós Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyre, melyen országos, illetve Kárpát-medencei hatókörű versenyek helyezettjei vehetnek részt, és az itt való szereplését Radnóti-díjjal jutalmazták 1998-ban.

A Radnóti-díj megszerzése után önálló előadói estet vitt színpadra, melyet Vajdaságban, Magyarország számos városában és Amerikában is bemutatott. Csatlakozott a Los Angeles-i Arany János Kultúrkörhöz, melynek keretében számos magyar művésszel felléphetett, köztük Koltai Róberttel és Dés Lászlóval is. Előadó estjének anyagát 2002-ben CD formájában is kiadta Los Angelesben, A Képzelet Játéka címmel. Visszatérte után folytatta közgazdász tanulmányait Budapesten, és az előadó művészetet továbbra is folytatta. Pályatársával 2004-ben megnyerte a Kaleidoszkóp Versfesztivál fődíját.

A Vajdasági Versmondó Egyesület felkérésére újabb előadói estet vitt színpadra, Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem címmel, melyet a Dudás Kálmán Nemzetközi Versmondó találkozón mutatott be 2013-ban. 2015-ben Londonba költözött, ahol csatlakozott a Magyar kultúra és Örökség Alapítványhoz (HC&HS), melynek támogatásával 2017 januárjában megalapította az Angliai Magyar Versmondók Egyesületét, valamint megszervezte az I. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyt.

Varga Tamás színészi pályáját Zentán kezdte amatőrként, ahol több mellék- és főszerep után megírta első drámáját és a rendezésben is kipróbálta magát. Végül a színészi pálya mellett döntött. Felvételt nyert az Újvidéki Színművészeti Akadémia színművész szakára, és tagja lett az Újvidéki Színház színtársulatának, ahol tíz év alatt szinte minden előadásban játszott, de Szabadkán, Temesváron és Békéscsabán is elvállalt szerepeket.

A színház mellett színészkurzusokat tartott a szabadkai és a békéscsabai színészképzőben, valamint képzéseket tartott az Újvidéki Színművészeti Akadémián és a Szabadkai Népszínház néhány előadásának próbafolyamatában. Az Újvidéki Színház után az Udvari Kamaraszínház társulatának színésze és művészeti titkára lett, majd a szabadkai Népszínház társulatához szegődött, és a színészet mellett segédtanáraként tanított a Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelyében.

Drámaírással is foglalkozott, az Okulár Projekt drámaíróversenyén két első helyezést ért el, de a forgatókönyvírásban is kipróbálta magát, valamint drámapedagógus diplomát is szerzett. 2014 óta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa, ahol korábban megbízott igazgatóként, jelenleg pedig közművelődési referensként dolgozik. Két éve a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság elnöke.

dr. Horváth János Sándor jogász, hivatásán belül pedig nemzetközi emberi jogokkal foglalkozik, LLM mester diplomáját is e témában szerezte Londonban. Gyermekkora óta szenvedélyes az irodalom és versek iránt, számos megyei és országos verseny győztese, különdíjasa. Amatőr színészkedéssel és énekléssel is foglalkozott sok éven keresztül hobbi szinten. A tavaly megrendezésre került I. Angliai József Attila szavalóverseny I. helyezettje, a József Attila-díj nyertese.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra zsűriként részt venni a II. Angliai József Attila Vers- és Prózamondó Versenyen, bízom benne, hogy minden résztvevő szép élményekkel gazdagodva őrzi majd a lángot/tüzet, amely köré minden esztendőben összegyűlünk, büszkén megélve magyarságunkat és irodalmunk szépségét.”

Esztergomban születtem és nevelkedtem, egy öttagú családban. Mintha csak tegnap lett volna, hogy esti mese olvasása helyett, verseket szavalt nekünk édesapánk, mindig fejből, sosem papírról. Emlékszem, nyakig be voltam takarózva és a versek sorai életrekeltek a képzeletemben. Annyira pici voltam még, hogy visszagondolva nem is értettem az üzenetét azoknak a verseknek, de akkor azokban a percekben áthatott valami határtalan nyugalom és csak arra a hangra figyeltem, ami már akkor is bizalmat és biztonságot jelentett. Nem csoda hát, hogy megszerettem az irodalmat, a verseket és az összes létező magyar költőt. Persze vannak kedvenceim, mint Radnóti vagy Kosztolányi, de amikor újra olvasom az Esti Sugárkoszorút, az Elégiát vagy éppen a Walesi Bárdokat, mindig ugyanazt érzem: olykor egy magyar költő egyetlen versében megtalálható a számukra mindent jelentő világ.

A program támogatói

KÖZÖSSÉGI OLDALAINK

Kövesd az alapítványunk oldalait

 

Partnereink